Mihálkovics kupa 2026 - A Buddhajó fedélzetéről

Furcsa dolog ez a hagyomány. Merthogy hagyományosan a Mihálkovicson elindulunk, hiszen az az egyik legrégebbi, legklasszikusabb verseny a Balatonon, a maga 1968 óta változatlan pályájával (természetesen a Kékszalag után). Közben persze előre utáljuk, mert mi is lehet izgalmas ezen a pályán, ami szinten minden szélirányban két egytakkos lóversenyből áll szombaton, vasárnap meg… Az olyan túraversenyes és rövid.

Persze minden évben ott van a hajó a rajtvonalon, amióta a mostani csapat viszi és a legtöbb évben maradandó nyomokat hagy bennünk. Amúgy igaz ez esetemben a hajó első Mihálkovicsára is – de ezt csak zárójelben jegyezném meg – azt ugyanis a partról szemléltem: amíg a hajó édesapámmal kint versenyzett (olyan 34 éve), mi családilag a Galambszigeten vártuk, hogy visszakapjuk a nyári szállásunkat…

De vissza a jelenbe: szombaton a Balaton a legszebb arcával készült, a napsütés, nem túl meleg - finom délnyugati szél kombinációja és a 10 órás rajt gyönyörű versenyt ígért. A rajthelyet jól meggondoltuk, mert akárhogy is számoltuk, de az északi vége sokkal jobbnak ígérkezett a szemesi pályajel gyors eléréséhez. Persze a 181 hajós mezőnyrajt mindig tartogat meglepetéseket, nem volt ez most sem máshogy: ideális helyen, első sorból sikerült indulnunk, majd percekig birkóztunk a zavart szélben, amíg átért fölöttünk pár indokolatlanul nagy egység és gyorsan igazíthattunk is a tó felé. Ez utóbbi jó ötlet volt, finoman erősödő és jó irányba pörgő széllel csodás cirkálás várt ránk, ráadásul igen előkelő pozícióban. Nálunk jobban csak az Ábránd helyezkedett, akik kétszer szorosan le is kereszteztek minket, dehát hosszú még a verseny…
A szemesi pályajelnél feltűnő lett, hogy összetettben is igen jól állunk, szokatlan méretű hajók közt találtuk magunkat és fordultunk rá az egytakkos révfülöpig tartó éles menetre látótávolságon belül lemaradva a LillaFüred mögött, mindenféle Nau370-330 és egyebek között, az osztályban első helyen állva.
Révfülöpnél halzolás után repült is föl a ballon a helyére és a folyamatosan erősödő szélben rohanjunk vissza a befutóhoz. Visszanézve elképesztő látvány volt a napsütésben a rengeteg spí és nem éreztük megnyugtatónak a távolságot az Ábránd-Nagymágus-Zarándok-Bestia 2. üldözőcsapat előtt, még ha az Ábrándon távolról be nem azonosított taktikai okból hosszabb időre lehúzták a spít, de a hátulról erősödés láthatóan lassan, de egyenletesen tolta ránk a csapatot. Közben megérkezett a beígért másodfok és a Bakony felett igen rendes zivatarcellák kezdtek tornyosulni, úgyhogy átszereltünk fockra, hogy ha megkapnánk a nyakunkba, ne akkor kelljen a túlélésért küzdeni. Végül szerencsénk volt és beértünk minden előtt, meg a nagyja el is kerülte a futamot.
Első nap, első hely, pipa. Ami ennél a versenynél minden, csak nem megnyugtató, hiszen a két futamos versenyek sajátossága, hogy a második napon a hibák jobban büntetnek és a pszichológiai előny az üldözőké. Ráadásul a Nagymágust és a Zarándokot (második és harmadik helyezett) egyszerre magunk mögött tartani az minden szempontból kihívás lesz.

A parti rendezvény a már megszokott minőségben zajlott, jó hangulatban, értékes tombolával, evezőpaddal, hosszú sorral a vacsoráért, miközben elmerenghettünk, hogy a kimondottan minőségi rendezés ad-e nekünk annyit a játékhoz, amennyivel borsosabb a nevezési díj, bár ezt vélhetően a limitált és betelt indulószám helyettünk is megválaszolta.

A vasárnapi meteorológia 10-re erősödést ígért, de ehelyett felhőt, pár csepp esőt és nagyon kevés szelet kaptunk. Nem tartozik a kedvenceink közé ez az együttállás. A rajtnál taktikai okokból nem mentünk le a DNY-i rajtpozícióba verekedni, ellentétben a Zarándokkal, Nagymágussal, Bestia2-vel, akik ennek megfelelően gyorsan elénk is kerültek.
Szerencsére a leálló szél igazságosan osztotta a pofonokat, úgyhogy azok akik a másik oldalunkon voltak, szintén elénk tudtak kerülni…
Ne szépítsük: rég utáltam versenyen bármit ennyire, mint ezt az első, semmi szeles izét, amit az első pályajelig műveltünk, folyamatosan elforgó szélben cirkálva, a hatodik helyen.
Akalinál sikerült egy helyet javítani, bár az sem a mi eredményünk volt, majd szembesültünk vele, hogy csak szemesig tart a menet, szóval a következő egy órában valahogy át kell ugranunk legalább 3 hajót, ugyanis a Zarándok annyival vezetett, hogy az egyértelműen lehetetlen volt, viszont nincs győzelem, ha közte és köztünk bárki be tud futni az osztályban. Szuper kilátások.

Visszafele ehhez a Fétist, a Nagymágust és az Ábrándot kellett megfogni, miközben a két hajóhossznyira mögöttünk lévő Bestia 2 és kicsivel mögötte a Johanna és  Lindesness egyértelműen nem tette könnyűvé a feladatot. Normális időpillanatban és/vagy egy pályaversenyen ez az egyértelműen lehetetlen feladat. Itt sem éreztük könnyebbnek.

Mély levegő, döntés. Ha utánuk megyünk, csoda nem várható, fordulunk, irány Badacsony, irány a semmi, megdicsőülés vagy halál, hogy teljesen drámai legyen a hangulat. Haláltakk.
Mentünk a semmibe.
Mentünk, amíg mindenki, aki csak él már Szemes felé ment (az él és mozog erős túlzás volt az adott pillanat leírására), mi akkor fordultunk és céloztuk be a befutót. Ott a semmiben, ahová kerültünk aztán egyszer csak letompult a szél. Olyan 80 fokra, amit a kisebbik spínk már mosolyogva bír. Nosza, húzzuk fel! És elkezdett dolgozni. A szél meg pörögni vissza, aztán teljes hátszél, aztán már fogalmam sem volt honnan fúj, de valahogy azt vettük észre, hogy ott, ahol mi vagyunk, ott van szél és átfordul északiba, amivel lassan, de biztosan kezdünk a többiek mellé érni, ráadásul amíg nekik kb. tiszta hátszél fújt, addig nekünk élesebb menet, ami egyértelműen és látványosan gyorsabb.
Közben meg is erősödött olyan 2-3Bft közé, de addigra már valahol a harmadik hely környékén voltunk, egyértelmű előnyben a mélységünkkel és már csak az Ábrándot kellett megfogni…
Sikerült. Másodiknak befutva, hatalmas nyomás alól szabadult a csapat (akiktől egy ponton már a beszélgetés mellőzését kérte a kapitány, hogy jobban tudjon koncentrálni), összesítésben megnyertük az osztályt!

A díjkiosztón aztán szembesültünk a nyereményeső többi részével:

•  A legnépesebb klasszikus osztály miatt megnyertük az 1968-ban alapított Mihálkovics kupát, életében először a Buddhajó is felkerülhet erre az ikonikus vándorserlegre: mérhetetlen büszkeség!

• Illetve a második napi szelektív pályarövidítés miatt a Mihálkovics-Zsolnay vándorserleget nem a két napi összesített győzelemre, hanem az első napi eredményre osztották, amivel a dobogón szembesültünk: az első napot YS előnyszám alapján abszolútban is megnyertük!

Az meg már csak hab a tortán, hogy a Nemzeti Sportban leírják a Buddhajó szót… Ilyen csodára nem számítottunk, Európával idáig a csak úgy sikerült a Nemzeti sportba kerülés, ha elsüllyedt.

Földvári hajóként pedig felmentést kaptunk a hazavitorlázókat elkapó frontbetörés 30-40 csomós befújásaitól is, ezúton is reméljük, hogy mindenki egyben és épen megúszta ezt a kalandot is!

Köszönjük mindenkinek a hétvégét és a játékot: a szervezőknek  a szuper programot, az osztálynak az izgalmas versenyet, találkozunk két hét múlva!

Bodnár Balázs

HUN-14 - Buddhajó